×

Bíró Eszter gyerekdalok's video: B r Eszter llati Zen s ABC-je a k zoktat sban gyerekdal

@Bíró Eszter Állati Zenés ABC-je a közoktatásban (gyerekdal)
Bíró Eszter Állati Zenés ABC című könyvét és lemezét, a megjelenés után fél évvel, már több állami általános iskola első osztályában használják a tananyag alternatív kiegészítéseként. A d1tv felvétele a budapesti Törökvész Úti Általános Iskolában készült. Bíró Eszter énekes, színész, aki eddig színházi- és filmfőszerepekkel, illetve világzenei szólólemezeivel vált ismertté, elsősorban gyerekeknek és családoknak szóló képeskönyvet és lemezt, illetve színpadi produkciót készített, Állati Zenés ABC címmel. Két saját gyermeke adta az ihletet ahhoz, hogy az ABC betűit dalokon és az ezekhez kapcsolódó játékokon keresztül szinte észrevehetetlenül tanítsa és szerettesse meg az óvodás és kisiskolás korosztállyal úgy, hogy mindeközben a szülők is jól szórakozzanak. A zenéket az Artisjus-díjas, többszörös platina-- és aranylemezes Födő Sándor "Fodo" írta, aki az utóbbi években Halász Judit lemezeinek egyik zeneszerzője is. A dalszövegek Hegyi György (Emil.Rulez!), a rajzok Vácz Péter munkái. Kritika a könyvről/CD-ről (Népszabadság, 2013. június 14., Sándor Tünde) Zenés játék a betűkkel Bemegy-e a zene a fejedbe? Beeeee! Beeeee! -- csendül fel a refrén Bíró Eszter új nagylemezén, a Birkadalban. És jól mondja, mert bemegy a zene, méghozzá nemcsak a mi fejünkbe, hanem a gyerekem ovis társaiéban is ott van már, az ajándékba kapott zenés mesés képeskönyv azonnal a csoport kedvence lett. A lányom minden kedvenc új játékát és könyvét szereti azonnal bevinni az óvodába is, hogy megmutassa ottani barátainak. Ez az első szűrő, amin ha átmegy az ajándék, még csak a gyors sikerteszten vizsgázott jól, ha azonban még napok múlva is érdekli a dolog, akkor lehet kijelenteni: a minőség-ellenőrzésen is jól szerepelt. Bíró Eszter Állati Zenés ABC-je hibátlanul vizsgázott, rendszeresen meghallgatjuk, sőt táncolunk is rá otthon. Ordít az egészről, hogy az alkotók jól ismerik a gyerekeket, tudják, mi a vicces számukra, és mit tudnak könnyen megjegyezni, megszeretni. Az állatokat rejtő ládából például a több betűvel is előcsalogatható elefánt (á-val: áláfánt, i-vel: ilifint, o-val: olofont, u-val: ulufunt) nemcsak mókás, hanem mesterien tanító is, megismerteti a betűket, sőt a szótagokat is érthetővé teszi. A Birkadal, amelyben a birkakórus mindenre azt feleli, hogy beeeee, beeeee, ugyancsak telitalálat, a gyerekek már első hallásra be tudnak kapcsolódni az éneklésbe. Bíró Eszter énekesnőt -- akit színészként is sokan ismerhetnek -- két gyereke ihlette az óvodásoknak szánt kiadvány elkészítésére. Szerencsénkre. A nagylemezhez szép könyv is jár, benne a dalok szövege és ábécés poszter, no meg a könyv hátsó lapjain néhány kérdés a tartalomhoz kapcsolódóan, az állatokról. Szép, időálló ajándék lehet minden óvodásnak. Nézz még több videót a Bíró Eszter gyerekdal csatornán: http://www.youtube.com/BiroEszterGyerekdal Csatlakozz Bíró Eszter FaceBook közösséghez: http://www.facebook.com/pages/B%C3%ADr%C3%B3-Eszter-hivatalos-oldala/111964865575724?fref=ts Kövesd a legfrissebb posztokat Bíró Eszter Google Plus felületén: https://plus.google.com/u/0/b/104185212669667142968/104185212669667142968?pageId=104185212669667142968 Nézd meg a Twitter oldalt is: https://twitter.com/Biroesztertweet

10

0
Bíró Eszter gyerekdalok
Subscribers
5.7K
Total Post
72
Total Views
530.5K
Avg. Views
10.6K
View Profile
This video was published on 2015-01-06 15:59:34 GMT by @B%C3%ADr%C3%B3-Eszter---gyerekdalok on Youtube. Bíró Eszter gyerekdalok has total 5.7K subscribers on Youtube and has a total of 72 video.This video has received 10 Likes which are lower than the average likes that Bíró Eszter gyerekdalok gets . @B%C3%ADr%C3%B3-Eszter---gyerekdalok receives an average views of 10.6K per video on Youtube.This video has received 0 comments which are lower than the average comments that Bíró Eszter gyerekdalok gets . Overall the views for this video was lower than the average for the profile.

Other post by @B%C3%ADr%C3%B3 Eszter gyerekdalok