×

Potozán's video: K pek Taurmin b l Szicilia 2008 1

@Képek Taurminából Szicilia 2008 1
Taormina kisváros az Olaszországhoz tartozó Szicíliában, sziciliai nyelven Taurmina. Az ókorban görög gyarmat volt. I. e. 400 körül alapították meg. Már a 19. századtól kezdve népszerű turistacélpont. Gyönyörű tengerpartjai vannak. A Jón-tenger vize igen meleg, és magas a sótartalma. Taormina alapítói a II. Dionüsziosz alatt véghezvitt naxoszi öldöklés túlélői. A város alapítója Andromakhosz, a történetíró Timeosz apja volt. Ő gyűjtötte össze i. e. 358-ban a naxoszi túlélőket, és a Tauro lejtőjén megalapította Tauromeniont. Ezzel a lépéssel a már itt élő, de egyre inkább a sziget belseje felé húzódó szikulok még inkább kiszorultak a partmenti területekről. A város számos háború áldozata lett, sosem volt önálló. Az első pun háború idején a város Rómával állt szövetségben. A második pun háború idején került római fennhatóság alá, Kr. e. 212-ben, II. Hierón halála után. A város megkapta a „civitas foederata” címet. A római korban számos esemény helyszíne volt a város. Rabszolgalázadás tört ki i. e. 132-ben, Verres kifosztotta i. e. 34-ben. Később, a bizánci uralom idején állásként szolgált az arab terjeszkedéssel szemben. 902-ben az arabok könyörtelenül elbántak a városlakókkal, a legtöbbüket felkoncolták. A történet szerint az arabok vezetője, Kegyetlen Ibrahim, akit föltehetően okkal illettek ilyen névvel, a maradék túlélő szeme láttára tépte ki, majd falta fel Szent Prokop püspök szívét. A város ezután többször gazdát cserélt. Keresztény uralom alatt 913-ban újjáépítették, majd 962-ben újra arab kézbe került. Ekkor a várost a győztes hadvezérről, Al-Muizzról Almoeziának nevezik el. 1079-ben a normann Hauteville dinasztia sarja, I. Roger visszahódítja a várost. A normannok uralma alatt a város fontos kereskedelmi és gazdasági központ lett, és számos új épülettel gyarapodott. Az 1282-es szicíliai vecsernye alatt a város hű maradt a spanyol Aragóniai-házhoz. 1410-ben a Palazzo Corvaián a királyválasztásra összegyűlt szicíliai parlament megválasztotta királynak Frigyest, Luna grófját. Az 1675-ben lezajlott messinai lázadás idején Taormina, csakúgy, mint a vecsernye idején, a spanyolok pártját fogta. Az akkori francia király, XIV. Lajos csapatai végül elfoglalták. Az olasz egység megteremtésekor a város Garibaldi mellé állt, aki 1860-ban helyőrséget állított föl benne. Élmény volt ide látogatni. Itt készült fotóimból született meg ez a videóm 12 évvel ezelőtt.

2

2
Potozán
Subscribers
1.6K
Total Post
0.9K
Total Views
15.7K
Avg. Views
245.8
View Profile
This video was published on 2020-09-10 14:36:47 GMT by @Potoz%C3%A1n on Youtube. Potozán has total 1.6K subscribers on Youtube and has a total of 0.9K video.This video has received 2 Likes which are lower than the average likes that Potozán gets . @Potoz%C3%A1n receives an average views of 245.8 per video on Youtube.This video has received 2 comments which are lower than the average comments that Potozán gets . Overall the views for this video was lower than the average for the profile.

Other post by @Potoz%C3%A1n