×

blogpresshu's video: Budapest Klezmer Band 2020 j vi koncert

@Budapest Klezmer Band 2020. Újévi koncert...!
Megtartotta immár hagyományos 2020. újévi koncertjét a Budapest Klezmer Band! A teltházas közönség új színpadképekben is gyönyörködhetett, ami az együttes zenéjével karöltve varázsolta el a megjelenteket. A régebbiek mellett több új szerzeménnyel tette izgalmasabbá ezt az estét Jávori Ferenc Fegya, nem beszélve a két sztárfellépő - Szulák Andrea és Dunai Tamás színművészek kivételes és pazarul alkalmazkodó, mégis egyedülálló produkciójáról. A Budapest Klezmer Band 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. Virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újrafogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek. A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője Jávori Ferenc „Fegya”, akinek újító elképzelései megteremtették a klezmer balett, a klezmer szvit és a klezmer musical műfajait is Magyarországon. Mindegyik művészeti produkció világszínvonalú hazai alkotótársakkal készült. A zenekar által képviselt sokrétű, jellegzetesen Kárpát-medencei hangulatú klezmer igényes zenei világa hatalmas siker az európai és tengerentúli közönségnél egyaránt. A Budapest Klezmer Band számos rangos elismerés és díj birtokosa. Budapest Klezmer Band együttes tagjai: JÁVORI FERENC “FEGYA” érdemes és Kossuth díjas művész – alapító zenekarvezető, zeneszerző, hangszerelő, zongora, ének „A klezmer a népek közötti kapcsolat egyfajta tükre.” Amikor 1990-ben megalapítottam a Budapest Klezmer Band zenekart, elsősorban arra törekedtem, hogy Magyarországon újra megszülessen a zsidó kultúra egyik legnagyobb kincse, a klezmer zene. NAGY ANNA harmonika 1991 óta vagyok a Budapest Klezmer Band tagja. Véletlenül kezdődött, de a legjobb barátom lett a harmonika. Játszani rajta és tanítani egyaránt öröm. Vegyészmérnöki diplomámból már csak a matektudásomat használom. GAZDA BENCE hegedű, ének 2002 óta vagyok a Budapest Klezmer Band tagja. A klasszikusokat lecserélve, az egyedi zenét keresve találtam rá a klezmerre. Az érdeklődésem összművészeti. Hangszereléssel és zeneszerzéssel is foglalkozom, és szívesen főzök. KOHÁN ISTVÁN klarinét 1990 óta vagyok a Budapest Klezmer Band tagja. Az előadóművészet és a zeneoktatás közösen jelentik számomra a szakmai teljességet. BARBINEK GÁBOR harsona 2011 óta vagyok a Budapest Klezmer Band tagja A jazz világából érkeztem, majd a klezmer zenében elmerülve egy másik sokszínű világot fedeztem fel. Szakmai életem két egyformán fontos részévé váltak. MÁTHÉ LÁSZLÓ nagybőgő 2012 óta vagyok a Budapest Klezmer Band tagja. Hegedűsként komolyzenével kezdtem, majd basszusgitárra és nagybőgőre váltva a jazz műfajnál kötöttem ki. Kedvenceim a klezmer, a tanítás, a családom és a futás. VÉGH BALÁZS dob, ütőhangszerek 1996 óta vagyok a Budapest Klezmer Band tagja. Jazzdobosként épp csak nagykorúan ismertem meg a klezmer zenét, azóta ez a bázisom. Zenei mindenevő vagyok, régóta tanítok, és újabban szívesen kertészkedek. Bővebb információ a Budapest Klezmer Band-ről az együttes honlapján található, kérem kattintsanak át: https://budapestklezmer.hu/ forrás: Budapest Klezmer Band - Jávori Ferenc Fegya fotók és videó összeállítás: https://www.blogpress.hu/

0

0
blogpresshu
Subscribers
1.6K
Total Post
538
Total Views
80.5K
Avg. Views
1.6K
View Profile
This video was published on 2020-02-06 17:51:28 GMT by @blogpresshu on Youtube. blogpresshu has total 1.6K subscribers on Youtube and has a total of 538 video.This video has received 0 Likes which are lower than the average likes that blogpresshu gets . @blogpresshu receives an average views of 1.6K per video on Youtube.This video has received 0 comments which are lower than the average comments that blogpresshu gets . Overall the views for this video was lower than the average for the profile.

Other post by @blogpresshu